A képviselő hangsúlyozta, hogy óriási különbség van a főváros és Pest megye fejlettségi szintje között. A két terület közös régióba vonása már a kezdetekkor hátrányos volt a megye számára - tette hozzá.

Szűcs Lajos megjegyezte, hogy Budapest meghaladta az unió átlagos fejlettségi szintjét, miközben Pest megye bizonyos részeié még az uniós átlag ötven százalékát sem éri el. Ezeken a területeken nagyon komoly fejlesztés szükséges mind uniós, mind magyarországi forrásokból - mondta a képviselő.

A 2007-2013 közötti időszakban csaknem 900 ezer forint volt az egy főre jutó támogatási összegek országos átlaga, míg Pest megyében mindössze 350 ezer forintot kaphattak a települések.

Szűcs Lajos kiemelte, hogy Budapest sem most, sem később nem fog kevesebb uniós forráshoz jutni, Pest megye viszont nagyobb támogatást kaphat a döntéssel. A kettéválás 2021-től fog élni, akkor indul majd ugyanis az újabb uniós költségvetési ciklus - fűzte hozzá.

A Magyar Közlöny keddi számában jelent meg kormányhatározat arról, hogy a kormány egyetért a közép-magyarországi régió kettéválasztásának szükségességével Budapest és Pest megye közös közigazgatási határa mentén.

MTI