A konstrukció lényege, hogy a közösségekhez csatlakozó tagok kötelezettséget vállalnak meghatározott összeg rendszeres befizetésére annak érdekében, hogy lakáshoz jussanak. A megvásárolandó lakás 10 millió és 40 millió forint közötti értékű új ingatlan lehet, a megtakarítási idő legalább 10, legfeljebb 15 év. A futamidő végére a nok minden tagjának lakáshoz kell jutnia. Negyedévente sorsolással vagy licittel döntik el, hogy ki juthat előbb lakáshoz. A megtakarításokhoz a befizetési kötelezettség 30 százalékának megfelelő, de legfeljebb havi 25 ezer forint állami támogatás jár. 
    
Török Béla elmondta, a két termék a futamidőn túl az igénybe vehető állami támogatás összegében különbözik. A 120 hónapos termék esetén maximum 3 millió forint, a 180 hónapos futamidejűnél pedig 4,5 millió forint állami támogatás vehető igénybe. A közösségek egyébként mindkét futamidő esetén teljesen azonos elv és szabályok alapján működnek. 
    
A havi részlet összege a nok futamidejétől és a szerződéses értéktől (a tervezett lakás árától) függ, a havi befizetési részletek nem változnak a futamidő alatt. Ha valaki magasabb árú ingatlant kíván megvásárolni, mint az állami támogatással növelt befizetésének összege, az adásvételkor saját forrásból kell kifizetnie az értékkülönbözetet. 
    
A költségekről a vezérigazgató elmondta, hogy a tagoknak a szerződéses érték 1 százalékának megfelelő regisztrációs díjat kell fizetniük. E mellett az ügyfelek a havi részlet elemeként szervezési díjat és hitelfedezeti életbiztosítási díjat fizetnek. A szervezési díj a szerződéses értékhez igazodva havonta millió forintonként 1000 forint (10 millió forintos szerződéses értéknél havi 10 ezer forint), a hitelfedezeti életbiztosítás díja pedig ugyancsak a szerződéses értékhez igazodva millió forintonként 200 forint (10 milliós szerződéses értéknél havi 2 ezer forint). Ha valaki nem pontosan teljesíti vállalását, késedelmi kamatot számol fel a szervező a törvény által meghatározott mértékben.
    
A 180 hónapos termék esetében, 15 millió forintos szerződéses érték után havonta 83 333 forint alaprészletet kell fizetni. A teljes befizetés összege, ami már tartalmazza a szervezési díjat és a hitelfedezeti életbiztosítás díját is, havi 101 333 forint. A lakás vásárlásra fordítható összeg pedig az állami támogatással együtt 19,5 millió forint lesz. Az állami támogatást az ingatlan adásvételi szerződés megkötését követően hívják le a Magyar Államkincstártól, és egy összegben az ingatlan eladójának utalják át - ismertette a vezérigazgató. 
    
A társaság honlapján elérhető nyilvános felhívásokból kiderül, hogy a tagsági szerződés megkötése előtt felmérik a tagok fizetőképességét, ennek megállapításakor a közösség tagja által vállalt havi befizetés és a tagot terhelő, valamely pénzkölcsön utáni fizetési kötelezettség együttes összege nem haladhatja meg igazolt havi nettó jövedelmének az 50 százalékát. 
    
Arra a kérdésre, hogy csak a vételárat utalja át a nok szervezője vagy más szolgáltatást is nyújt tagjainak az ügylethez, a vezérigazgató kifejtette: a szervezési tevékenység része, hogy a szervező minden közösség részére külön elkülönített bankszámlát nyit, informatikai hátteret biztosít például ahhoz, hogy az ügyfél a saját fiókjában láthassa saját és közössége információit, és a tagok részére minden hónapban elkészíti a havi fizetési értesítőket. Emellett megszervezi a kiválasztást, gondoskodik a közjegyző jelenlétéről, ügyfélszolgálatot tart fenn, szervezi a termék értékesítését, intézi a Magyar Államkincstárral a tagok állami támogatásának folyósítását, továbbá segít az adásvételkor a dokumentációk összeállításában.
    
A társaság közvetítő cégek bevonásával értékesíti a termékeket, róluk a vezérigazgató annyit árult el, hogy több éves múltra visszatekintő, jó hírnévvel, sok éves tapasztalattal rendelkező és megbízható közvetítő cégek a partnereik, akik az ország egész területén rendelkezésre állnak. 
    
A közösséget működtető cégnek legalább 100 millió forint alaptőkével kell rendelkeznie. A Central Nok Szervező Zrt. befektetésének hosszabb távú megtérülésére számít - mondta az MTI érdeklődésére Török Béla. 
    
A Central Nok Szervező Zrt. 100 százalékos tulajdonosa a Poligrupo Holding Zrt., amely a Carion Holding Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonában van.